fbpx

A shelter from the rain – Avantasia koncerten jártunk

Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy nem volt egy kisebb tömeghiszti amiatt, hogy a német  (eredetű) dallamos rock/metal szupergroup koncertje esős, hideg időben egy nyitott helyszínen fog megrendezésre kerülni. Az égiek azonban megkegyelmeztek nekünk, május 6-án szinte pontosan az Avantasia koncert kezdetére elállt az eső, ami akkorra már harmadik napja esett szinte megállás nélkül. Persze egy kis eső azért még nem fog egy koncertet tönkretenni, ezt mutatja az is, hogy már kapunyitásra elég szép sor gyűlt össze a Barba Negra Track előtt.

Persze ezért mindenki jól tette, hogy túrabakancsban, gumicsizmában, esőkabátban – ki miben érkezett, ugyanis így azért csak élvezhetőbb volt a buli, ami végül a Barba Negra Track-ben maradt, így be is fért minden Avantasia-rajongó, és elfért a produkció is. Méghozzá milyen produkció! Tobias Sammet csapata három órán keresztül játszott a közel sem ideálisnak nevezhető körülmények között, csomó meghívott vendéggel; és az aranytorkok közül sem volt senki (pedig volt olyan is, aki azért nem a húszas-harmincas éveiben jár már…), aki azt mondta volna, hogy ő ezt így nem vállalja be, köszöni szépen.

Let’s warm ourselves up with some rock’n’roll – mondta Tobi, és igazán beindult a buli. Impozáns, de nem túlcsicsázott színpadkép volt a Track pódiumán – dísz nem túl sok, volt egy vetítés hátul, ami dinamikusan változott a dalok alatt (bár nem mindig a megfelelő album borítóját láthattuk, de mindenesetre szép volt), inkább arra figyeltek, hogy el tudják úgy rendezni a színpad szintjeit, hogy mindenki az épp aktuális szerepéhez mérten pont jó helyen tudjon rajta elhelyezkedni, és így egy legalább háromszintes konstrukciót hoztak össze állványokkal, lépcsőkkel. Csak a két háttérvokalista volt, aki kevesebbet mozgott, de azért Adrienne Cowan még így is nem egyszer előre jött, hogy előadja a hörgős részeket – és meglepően jól! Ezen kívül csak szuperül háttérvokálozott, tenyerét dörzsölgette a hideg miatt, vagy épp vokalistatársával próbált mozgásban maradni.

Ez a hideg elleni védekezés egyébként nagyon cukivá tette az egész produkciót, minden tag izgett-mozgott, Tobi folyamatosan tornázott és lengette a karjait, három gimnasztikaórát lenyomott, játszott a mikrofonállvánnyal – de valahogy sikerült elejtenie, majd gondolta, egy íves mozdulattal visszapördíti, amikor megint elejtette… Ezzel okozott pár derült másodpercet a közönségnek.

A hangosítás megfelelő volt, sajnos a Trackben még soha semmit nem hallottam stúdióminőségben, bár azt hiszem, ez a hely adottságai miatt egyszerűen nem lehetséges, de az Avantasia azért jól szólt, pláne annak, aki (mint én) nagyon szereti a basszusgitár hangját, ugyanis az egy picit túl volt húzva. De hát a fontos az, hogy az éneket halljuk, ugye! És Sammet hangjára egy pillanatra sem mondhattunk volna csúnyát, amikor épp az ő része volt, beleadott apait-anyait. Persze az Avantasia-ban azért mégiscsak az a pláne, hogy rengeteg meghívott vendégénekessel operál, és őket sok más zenekarral ellentétben élőben is megturnéztatja. És bár idén nem volt sem Kiske, sem női “főénekes”, de volt Ronnie Atkins, Eric Martin, Geoff Tate, akikről egy dolgot biztosan meg tudtunk állapítani – a hatvan körüli rockénekeseken nem fog az idő (Jorn Lande meg “még csak” ötven), és a hatvan körülieknél már csak egy korosztály pörög jobban – a hetven körüliek! Nem kis élmény volt Bob Catley ősz hajzuhatagát látni lengedezni, miközben a The Story Ain’t Over-t énekelte! Mindhárman egyrészt hatalmasat énekeltek, másrészt fiatal srácokként pörögtek a színpadon. Geoff Tate esetében külön ámulatot okozott, amikor mindenki mással ellentétben (Tobi alapból kabátban volt, de még egy törülközőt is tekergetett maga köré) feljött egy ujjatlan mellényben, és úgy tolta a bulit. Hát, azt hiszem, mindenki örülhet, ha hatvan-hetvenéves korában ilyen formában lesz, mint ezek az emberek!

Azt hiszem, a dallistára sem lehet panaszunk, elég sokat játszottak a Moonglow-ról, bár az én szívem igazán az olyan slágereknek örült, mint a Scarecrow, vagy persze a Lost in Space. Másik kérdés azonban az, hogy egy egyébként is három órán át tartó koncerten mennyire vállalható eljátszani 10-12 perces dalokat, és mennyire lehet fenntartani a közönség figyelmét. Én lehet egy picit több slágerrel tűztem volna tele a setlistet (bár azért a Twisted Mind is ott volt a szeren), vagy például az eszméletlenül epikus The Seven Angels-t játszottam volna el (és nem csak a refrénjét afféle élő outroként) mondjuk a Let the Storm Descent Upon You helyett, már csak azért is, mert ez pont egy olyan kívánság volt, amiből köszönjük, inkább nem kértünk volna. Ugyanis a koncert utolsó 40-50 percében ismét elkezdett esni az eső, de addigra szerencsére talán mindenki a) eleget mozgott ahhoz, hogy ne fázzon, b) a tömeg belseje felmelegedett, c) eleget ivott ahhoz, hogy ne fázzon, d) alapvetően millió réteg ruhába csomagolta magát az estére. Persze a hideggel kapcsolatosan folyamatosan ment a panaszkodás, de azért a dícséret is irányunkba – tényleg királyak vagyunk, hogy ilyen “sarki időben” is itt állunk, és bulizunk. De hát hogy ne tennénk?!

Zseniális dalokat hallhattunk aznap, még zseniálisabb, tűpontos előadásban (talán az egyik gitárszólónál egy picit húztam a számat, de mit jelent ez egy 24 dalos bulinál?!), jó hangulattal (azért teremtett ez az esős, igencsak hideg idő egy ilyen “mi itt vagyunk értetek, ti itt vagytok értünk, jó nekünk”-típusú bensőséges érzést, amire biztosan mindenki fog emlékezni), belső hülyéskedéssel és “színvallásokkal”, például az, hogy Eric Martin-nak külön nagy élmény ez a turné, mert nagy tiszteletben tartott énekestársaival léphet együtt színpadra, vagy például Geoff Tate első “kedvence” az Avantasiától, amivel megismerte és megszerette a zenekart, az Avantasia.

Azt hiszem, a közönségnek is hatalmas élmény volt ezt a szupergroupot a színpadon látni, főként akkor, amikor a show végén mindannyian egyszerre feljöttek a színpadra egy igazi örömünnepre. A dallamos “kemény” zene ünnepe volt ez, láthatóan jókedvvel a színpad irányából, és nagy-nagy kitartással a közönségtől – reméljük, senki nem fázott meg, mert azon kívül nem tudom elképzelni, hogy bárki is megbánta volna, hogy eljött!

Írta: Vica

Képek: Dani

Köszönjük a Concerto-nak!

 

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/