Dani Filth a Lords of Chaos filmről is mesélt

Dani Filth, a Cradle of Filth frontembere egy Loudwire-nak adott interjúban sokat mesélt az “ősidőkről”, többek között arról, amikor az Emperor-ral turnéztak az Egyesült Királyságban, és helyenként csak 3-4 ember volt rájuk kíváncsi.

Az interjúban előkerült a norvég black metal szcéna is, hiszen mindig is az ottaniak kapták a legtöbb figyelmet, pedig a Cradle of Filth és az Emperor is nagyon fontos zenekarok voltak. A Cradle of Filth körüli megoszlásnak a szemléltetésére Dani említi a Lords of Chaos (A sötétség gyermekei) című filmet, aminek kapcsán szintén kétféle tábor létezik – azok, akik nagyon benne vannak/voltak a black metal szcénában, és nem is tetszik nekik a film, és azok, akik csak akarnak látni egy jó kis hollywoodi filmet. Persze az előbbi csoportnak ez is egy fájó pont, hogy a “hollywoodiasítás” miatt esetleg túl mainstream lesz már ez az irányzat, vagy esetleg az, hogy a film nem teljesen az igazságot adja vissza.

“Kedveském, ez egy hollywoodi film, nem mutathatjuk azt, hogy az emberek hogy szarnak vagy reggeliznek”, mondja Dani, és azt is elárulja, hogy akkoriban Euronymous-szal levelezgettek, úgyhogy ő azt az oldalát látta, amit Euronymous mutatni akart, de így is furcsának tartotta, bár a Cradle of Filth tetszett Øystein-nek. Egy idő után aztán az ismert  lemezkiadó is átkerült Dani szülővárosába, aminek kapcsán a frontember elmondja, hogy a mindenféle Burzum-pólós, temetős képek konkrétan a háza szomszédságában készültek. Az énekest inkább csak az zavarja, hogy az egész ős black metal-érát az emberek általában visszaemlékezéseikben túlságosan megszépítik, utólag már egyfajta rajongással, idealizálással tekintenek rá vissza, viszont a film jól sikerült.

 

Hasonlóan megosztó volt a Cradle of Filth is, ugyanis egyrészt ők is egy nagyobb közönségnek tették elérhetővé és hallgathatóvá a black metalt, amivel persze csomó más zenekar számára is megnyitották a kapukat a híresség felé. Dani szavaival élve persze amellett, hogy sokan voltak, akiknek tetszett a dolog, ezen is felháborodtak a kemény black metalos arcok, hogy az ilyen “mainstream” black metal zenekarokkal megnyílik az út, mindenki járhat koncertekre, sokféle lemezt vásárolhat a boltokban. Ahogy Dani fogalmazott, az underground arcok úgy tekintettek erre az egészre, hogy a Cradle elárulta a “varázslók céhét”, és ezek után egy black metal album beszerzéséhez elég lemenni a boltba, nem mint régen, amikor egy Mayhem albumot csak a “telihold fényénél tudtál megidézni…” (Bár Dani úgy emlékszik vissza, az igencsak rózsaszínes borítójú Deathcrusher-t akkoriban csak egy meglehetősen rossz thrash metal albumnak tartották.)

Azokban az időkben a Cradle of Filth eléggé el volt szakítva a szcénától, földrajzi, de egyéb értelemben is, elég sokáig tartott, mire a metal magazinok megtalálták őket – a Kerrang, Metal Hammer, Terrorizer is sokáig egyszerűen ignorálta őket. A norvég black metal bandákat könnyebb volt úgymond eladni, hiszen ők nagyon ezt az “in your face’ promóciót nyomták, ott volt a templomégetés, a gyilkosság, ezzel többet tudtak kezdeni a magazinok. Egy jó időbe telt, amíg rájöttek, hogy már nem tudják figyelmen kívül hagyni a CoF-t, és akkor kezdtek el velük is foglalkozni.

Ezekben az időkben született az azóta is letartóztatásokhoz is vezető, nyilvános felháborodást okozó “Jesus is a cunt” pólójuk is. Dani elmesélte, hogy az ötlet egyszer csak a haveri-zenészi körrel, a lemezkiadójuk háza melletti gyepen ücsörögve érkezett, amit nem is egy sátánista, hanem simán anarchista kijelentésnek szántak, és rögtön tudták, hogy pólóra kell nyomniuk, mert nagyon humorosnak találták – akkoriban.

Nem úgy képzeltem el a zenei pályafutásunkat, hogy két embernek és egy kutyának fogunk játszani, pedig Glasgow-ban ez történt” – mondja Dani, de azért hozzáteszi, hogy jó arra visszatekinteni, hogy az elmúlt 25 évben mégis eljutottak arra a szintre, amit a kezdetekkor elképzeltek. A mai black metal szcénát alapvetően szereti Dani, bár nagyon széttöredezettnek tartja, túl sokféle irányzattal (“a blackgaze úgy hangzik, mint valami furcsa magazin”), de vannak azért kedvencei is, mint például az Alcest vagy a Zeal & Ardor, a kedvenc 2018-as albuma pedig a Craft – White Noise and Black Metal.

 

Az interjú a Metal Injectionön található, Frank Godla által készített interjú fordítása és átirata, az eredetit itt találjátok.

A Lords of Chaos, azaz A sötétség gyermekei a magyarországi mozikban május 2-ától megtekinthető! Alább a hivatalos film ajánlót olvashatjátok.

“Oslo, 1987. A 17 éves Euronymous (Rory Culkin) eltökélt abban, hogy az idilli skandináv létből kilépve, Mayhem nevű zenekarával megmutassa a világnak, milyen is a “valódi norvég black metal”. A hozzá hasonlóan fanatikus Dead (Jack Kilmer) csatlakozása után a banda extrém koncertjeinek egyre jobban híre megy, és ezzel együtt egyre mélyebbre merülnek a black metal dogmák bugyraiban. A fékevesztett bulik közepette kezd elmosódni a határ a sötét eszmék és a valóság között, Dead öngyilkos lesz, haláláról Euronymous bizarr fotókat készít, csak hogy növelje a lemezeladásokat. Amikor a zenekar új basszusgitárosa, Varg (Emory Cohen) kezdi túl komolyan veszi a pusztulást dicsőítő dalszövegeket, halálos rivalizálás veszi kezdetét közöttük. Templomokat gyújtanak fel, a sajtó is felfigyel rájuk. Varg-ot letartóztatják, ám Euronymus az esetből is kétes hírnevét építgeti tovább. A börtönből frissen szabadult Varg bajlós találkozót szervez, hogy végleg eldöntsék, ki is a black metal legsötétebb ura…”

A Lords of Chaos – A sötétség gyermekei minden idők valószínűleg leghírhedtebb zenekara, a – tragikus események után újjáalakult és ma is aktív, sőt magyar taggal is rendelkező – Mayhem történetét dolgozza fel, megdöbbentő, de megtörtént események alapján. A sötét hangulatú, horrorisztikus elemeket sem nélkülöző thriller/dráma olyan, a kilencvenes évek elején nagy sajtóvisszhangot kiváltott botrányok és bűncselekmények hátterét mutatja be, mint a templomgyújtogatások, rongálások és a végül brutális végkifejlethez vezető zenekaron belüli feszültségek. A részben Budapesten forgatott film zenéjét az elhangzó Mayhem-dalokon túl a világhírű izlandi csapat, a Sigur Rós jegyzi, rendezője pedig a veterán videklip rendező, Jonas Åkerlund, aki olyan zenekarokkal dolgozott már együtt, mint a Metallica, Rammstein, Jamiroquai, The Rolling Stones, U2, Iggy Pop, Ozzy Osbourne, Lenny Kravitz, a Coldplay vagy Queens of the Stone Age, de az ő munkája volt a The Prodigy kultikus „Smack My Bitch Up” videoklipje is.

 

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/