Finn-német-japán összefogás. – Battle Beast / Majesty / Gyze koncertbeszámoló

Fellépők: Gyze (JP), Majesty (DE), Battle Beast (FI)

Helyszín: Barba Negra Music Club, Budapest, Magyarország

Időpont: 2017.04.05.

Képek forrása: perun.hr

17264717_1352401651465392_3078505828993957194_n

Elég komoly lett április első hete számunka és a Hammer Concerts számára is, hiszen az előző napi Ill Niño és társai buli után ma mindannyian dupláztunk. Bár a közönség közel sem azonos, itt is egy elég vegyes társaság jött össze, hiszen az este alatt három, a metal-on belül is különböző stílusú banda koncertjét hallgathattuk meg. Érkezésünkkor a ruhatáros kötelező kör lefutása után már bele is csapott a japán Gyze a húrokba.

Először elég furcsa látvány volt a három vézna, alacsony, j-pop/ j-rock kinézetű srác. Ez utóbbit nem is igazán lehetett egyből megállapítani, bár ezt megszoktuk a hasonló japán zenekaroknál. Ugyanakkor apró testalkatuk és termetük ellenére akkora vehemenciával érkeztek a színpadra és tolták végig az egész bulit, hogy az ember álla leesett. És nem csak ettől, hanem például a bőgős-vokalista Aruta kisugárzásától is. Amikor kiállt a kontroll-hangfalakra és festett arcával gonoszan a tömegbe bámult, szó szerint kirázta a hallgatóságot a hideg. Szintén említésre méltó még az énekes-gitáros Ryoji aki úgy amúgy félmeztelenül állt ki elénk, gitárján brutálisan tekert és hörgése is rendesen oda volt téve. Hogy tudatos-e a dolog, azt nem tudni, de orgánuma és pengetgetős technikája nyomokban a Children of Bodom-ból ismert Alexi Laiho stílusát tartalmazza, ahogy kissé a mozgása is. A párhuzam talán nem véletlen, hiszen egy technikás melo-death metal-t játszó bandáról van szó. Ezzel a muzsikájukkal talán ki is lógtak kicsit, de hangulatot próbáltak csinálni rendesen, többek között Ryoji circle pit-re is buzdította a népet, de, ahogy megszokhattuk, nem volt vevő rá a közönség… Talán a mi tévképzetünk, talán nem, de a The Bloodthirty Prince közepén letolt szóló a 48-as indulók feelingjét idézte föl bennünk. Rövid szettjükbe 5-6 szám fért bele, így sokat nem tudtak megmutatni magukból, de jó, hogy egy ilyen különleges együttes is eljutott hozzánk.

A német Majesty-t itthon már azért többen ismerik. Klisésen power metal, amit játszanak egy kis heavy-vel átitatva, ám egyedinek nem igazán mondható. Sokan egyébként is a Manowar-ral vonják párhuzamba őket. Talán friss, Rebels című, téma és borító ügyileg sci-fi-s, Mad Max-es hangulatot árasztó lemezükkel ebből a skatulyából próbálnak kibújni. Ezen túllépve egyébként hangulatos, ütős kis koncertet adtak, közel egy órában. Az említett Rebels-ről olyan heavy-power csodákat hallhattunk, mint például a Heroes in the Night vagy a Rebels of our Time. A srácok befutották a színpadot, annyit rohangáltak, mint egy jobb meccsen egy csatár. Bármit megpróbáltak, a hangulat fokozása végett, amit csak lehetett és sikerült is felhevíteni a népet és megmozgatni a megmerevedett nyakcsigolyákat. Úgy sikerült ez neki, hogy a hangosítás borzalmas volt, az előzenekarokhoz „mérten” kásásra volt véve és le volt tekerve a hangerő. Persze kapták is a sarat a hangosítók, nem egy ember vette útját a keverőpult felé reklamálni. Aztán szokásosan ezt követően valamennyit javult is a sound. Visszatérve a koncertre, a hangulat talán a legismertebb és klipes Thunder Rider számnál hágott a tetőfokára. Érdemes továbbá megemlíteni a Yolo Heavy Metal-t is, mely alatt Tarek Maghary énekes a legnagyobb közönség énekeltetést vitte véghez, persze előtte jól belénk verte az amúgy is ismert refrént.  Továbbá az előadás egyik legszebb darabja a szintén új Across the Lightning volt, mely az érzelmes power balladák hőskorába repített vissza minket. Összességében a rájuk szabott egy óra elszaladt, mint a fene, ám egy tényleg pörgős, a népet nem kicsit lefárasztó koncertet hallhattunk.

 

Végre elérkeztünk a várva várt Battle Beast-hez! Azt már megszokhattuk, hogy Noora mindig máshogy néz ki, ezen már meg sem lepődtünk. Hiába játszott korábban nem kevés pasi a színpadon, a legtöbb női nézőt mégis csak a Battle Beast tagjai és ezzel együtt Noora személye vonzotta oda a színpadhoz, nyilván a női szolidaritás miatt is. No persze a férfiak is bőven megszaporodtak; a Battle Beast kezdetére a közönség nagyjából félházat tudott produkálni. A hangulat pedig garantált volt, mely nem csak a füstgépeknek, a világításnak, az új borítós molinóknak és az egyéb látványelemeknek volt köszönhető, hanem a sokat hallott és ismert, heavy metal slágereknek is. Ilyen volt többek között a Black Ninja, a Touch in the Night vagy az Out of Control is.

Mi személy szerint Anton Kabenen kipenderítése óta most láttuk először a bandát. Akárhogy is, hiába ő volt anno a fő dalszerző, a lassan két hónapja megjelent Bringer of Pain dalai is hatalmasat ütöttek. Továbbá az is kimondható, hogy az új gitáros, Joona Björkroth is tökéletesen beilleszkedett a csapatba. Nem csoda, hiszen a billentyűs, Janne testvére. Egyébként ők ketten széthülyéskedték magukat a porondon, itatták, heccelték egymást, birkóztak, szóval minden félét csináltak előttünk is, amit jó testvérekként szokás.

A konferálás és a segédvokál a basszeros Eero Sipilä feladata volt, de Noora eszméletlen torokkal hozta nekünk a régi és új dallamokat egyaránt. Azt se lehet mondani, hogy a Bringer számit kevésbé ismerte volna a közönség, bár nagyon friss nótákról van szó a hangulat cseppet sem esett vissza az olyan daloknál, mint például a Bastard Son of Odin, a We Will Fight, a Familiar Hell vagy a címadó Bringer of Pain. Nem volt megállás, nem volt hullámvölgy, a hangulat, a tánc, az ugrálás fékezhetetlen volt. A levonulást követően természetesen nem engedte el a zenekart a közönség, ráadásnak még két új albumos szám fért bele. Bár nem sikerült közel sem teltházat nyújtani így a hét közepén, ez a lemezbemutató koncert értékéből nem vett el semmit. Egy igazán kemény estén vagyunk túl, mely után csak azt reméljük, hogy minél hamarabb viszont láthatjuk finn barátainkat.

Írta: Vágány György, Vágány Norbert

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/