fbpx

Heedless Elegance – Wanderer

ELŐADÓ: Heedless Elegance
ALBUM: Wanderer
SZÁRMAZÁS: Magyarország
MEGJELENÉS ÉVE: 2019
STÍLUS: Metalcore
HONLAP: https://www.facebook.com/heedless.elegance/
ÉRTÉKELÉS: 9.5/10

 

Ezúttal a megszokottól eltérően, egy kicsit másképp jelentkezik a Hét Zenekra rovatunk, ugyanis az a megtiszteltetés ért minket, hogy a mi oldalunk hasábjain jelenik meg először a budapesti Heedless Elegance legújabb albuma, a Wanderer. Ennek apropójából egy teljes kritikával készültünk nektek a megjelenésre, hogy hallgatás közben meg tudjatok ismerkedni a zenekarral és az albummal:

Nálatok volt már olyan, hogy eltávolodtatok a kedvenc zsánereitektől, mert olyan irányba változott a műfaj, ami már nem annyira jött be? Biztosan volt és van is. Nekem ez a jelenség a metalcore terén állt elő, és a mai napig nem múlik. Kár is lenne szépíteni, úgyis képben van vele mindenki többé-kevésbé… A metalcore élvonala jó tíz éve csak árnyéka önmagának. Személy szerint, én csak az August Burs Redet találom biztos pontnak a stílusban, ők hordozzák a műfaj zászlaját évek óta, amire a rátermettségüket bizonyították is a Phantom Anthemmel. Igaz, már mocorog az As I Lay Dying is, de amíg nem jön ki az új album, addig nem formálnék véleményt.
Magyar berkekben talán még ennél is furcsább a helyzet. Nem szeretnék messzemenő következtetéseket levonni, mert nem követem minden egyes zenekar munkásságát, de mindezidáig nem sok ős-metalcore vonalú dalt hallottam értékelhető kivitelezésben, persze lehet csak engem kerültek el.
Viszont ami most következik, attól leesett az állam.
A Heedless Elegance egy viszonylag új, 2015-ben alakult budapesti csapat, akiknek nemtitkolt szándéka újjáéleszteni az old school metalcoret. Korábban már írtunk is róluk, amikor kijött a Wanderer előfutára, de nem gondoltam volna, hogy az egész album ennyire egyben lesz.

Nagyátlagban egy intro nem több annál, mint ami. Egy kis felvezetés, egy kis ráhangolás a lemezre összecsörömpölt produktumra, alaphangulat a hallgatáshoz. Esetünkben még ennél is több sikerült, ez az Intro önmagában is megállja a helyét mint dal. Igaz, csak bő másfél perces az instrumentális anyag, de azonnal a képedbe döngöli, hogy itt bizony technikás zúzda következik.

A Wake Me Up-ot már hallhattátok korábban is, de muszáj kiemelni. Ha valami, akkor ez prezentálja tökéletesen, hogy milyen is a régi metalcore. Tempós és dallamos, a tiszta éneket szinte teljesen mellőző energiabomba. Olyan szintű harmóniában vannak az elemek, hogy abba normális ember nem tud belekötni. Mind a gitárok hangzása, mind a dob dübörgése gyilkos, ezen felül a vokál is kellően agresszív és határozott.
Volt időszak, amikor kilométerekről hallatszott egy zenén, hogy az hazai. Nem is feltétlen azért, mert minőségben elmaradt volna a külföldi társaitól (de elég gyakran), hanem azért, mert teljesen más rugóra járt a zenészek esze idehaza. Meg persze a kiejtés volt még árulkodó jel a gyakori hunglish-sel, ami pár zenekart egyből felismerhetővé tett. Na, itt erről szó nincs. Az egész album, az egész produkció olyan profizmusról árulkodik, aminek hála simán rámondja egy avatatlan, hogy ez biztos valami külföldi nagyágyú lemeze.

Azt gondolhatná az ember, hogy egy debütáló albumnál rögtön az elején el is lövik minden puskaporukat a srácok, de szerencsére nem erről van szó. Az egész albumon kitart ez a lendület és elszántság. A Self-Trust például egyenesen a metalcore atyaúristenét, az As I Lay Dyingot idézi meg. Hasonló súlyos témák és dallamok jelennek meg benne, mint a The Powerless Rise oly sok dalában.

Nem is tudnék kiemelni senkit és semmit a zenekarból, mert annyira kiegyensúlyozottan teljesít az összes zenész. Hatalmas szerepet játszik a dalok életre keltésében Forgó Zsolt és Iharosi Tamás gitárjátéka, amitől igazi lelket kapnak a dalok. Elég csak belehallgatni a There Is No If vagy az Elegance dalokba. Zseniális. Ugyan ennyire megsüvegelendő Mészáros Kevin kalapálása és Erős Mátyás bőgőzése. A Forget című dalban szereplő mély tartomány megvalósításáért szintúgy jár a pacsi.
Na és persze Konter Samu… Az ő hangja az, ami igazi karaktert ad az egész zenekarnak. Idehaza még nem sok ehhez fogható hörgést hallottam, ami ennyire természetesnek tűnő. Nem hallani benne erőlködést vagy bizonytalanságot, ami oly sokszor jellemző a hörgősökre. Számtalanszor hallottam már olyan énekest, akit konkrétan féltettem az élő fellépéstől, mert ha ugyan azt ki akarja üvölteni, amit beletuszkolt a stúdióba, akkor az 50 perces műsoridő alatt legalább négyszer szétrobban a feje és a torka.  Szerencsére ettől irtózatosan távol áll a Heedless Elegance. Nem is véletlen, hogy ők nyerték az Élő-Zene Tehetségkutatót áprilisban.
Persze ebben a profi hangzásban nagy szerepe van annak is, hogy ezt a lemezt is Gerő András Péter (Kill Monday Management) alakítgatta hangzásilag és hát valljuk be, nem sok kifogásolnivalót találunk a munkájában.

Ha egy számot kellene megneveznem mint kedvenc, biztosan nagy bajban lennék. Engem megvett kilóra az egész album, és ugyan olyan kedvvel hallgatom az összes dalt róla. Talán ha kötelező lenne mondani valamit, akkor az Elegance-t és a Wake Me Up-ot emelném ki mint az album slágerei.
Persze kicsiny elfogultság részemről, mert a metalcore a gyengém, de abban már most teljesen biztos vagyok, hogy az évvégi listák élbolyában fog helyet kapni mind a zenekar, mind az album. Bravo!

Ha kíváncsiak vagytok élőben is a srácokra, márpedig legyetek, akkor ugorjatok le az S8-ba május 31-én a lemezbemutató koncertre és győződjetek meg róla, hogy stúdión kívül is zúznak! Na meg persze a többi fellépő miatt is érdemes, mert jelen lesz még a Flout, a Snailgardn és a Nest of Plagues. Ráadásul egy ezresért már be is tudsz libbenni a hangversenyre, ami azért elég korrekt ár egy ilyen felhozatalhoz. Katt ide és ott tali!

 

A teljes album itt meghallgatható:

Írta: VD

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal \m/