Pár hónap múlva újra Magyarországon köszönthetjük őket, minden bizonnyal utoljára. A zenekar meg fog szűnni, de az, amit letettek az asztalra, nem. És az emlékeink sem. Megpróbáljuk megőrizni annak egy morzsáját, egy pici szeletét, amit a Slayer adott nekünk. Pontosabban azoknak, akik zenészként ihletet merítettek a munkásságukból. Lássuk, hogyan emlékszik rájuk Kátai Tamás a Thy Catafalque-ból.
Mi volt az első Slayer-album, amit meghallgattál?
A Seasons In The Abyss volt az ’92 körül.
Mi a kedvenc albumod és dalod tőlük?
Valószínűleg a Seasons a kedvenc album az első találkozás miatt, akkora pofon volt elsőre. A Dead Skin Mask-ot fel is dolgoztam egy Darklight EP-re nagyon régen. Kedvenc dalom legyen a South Of Heaven. Azt el kell mondanom, hogy az újabb dolgaikat is sokat hallgatom, egyedül a Christ Illusion-re nem sikerült ráéreznem teljesen, de például a World Painted Blood is teljesen bejön.
Ezt tanultam zeneileg / emberileg a Slayer-től:
Azt tanultam meg, hogy amikor a háború borzalmairól akarsz írni, akkor nem a zeneelmélethez kell fordulni, sőt el kell azt felejteni és szörnyű, véres sebeket kell tépni a gitárral, és csakis így érdemes. Aki ezt nem érti, az a zenét mint kifejezési formát nem érti alapvetően.
Személyes élménye(i)m:
Háromszor láttam a zenekart élőben, először 2005-ben a Pecsában, nagyon emlékezetes koncert volt, leginkább a Raining Blood alatti szakadó eső miatt.
38 év koncertezés, 12 album és kb. 5000 fellépés után Te feloszlatnád a zenekarodat, amelyik tízezerszám mozgat meg rajongókat? Miért?
Én azt tökéletesen megértem, ha ennyi idő után valakinek már nem az a legnagyobb vágya, hogy utazzon egyik országból a másikban az év túlnyomó részében, amiből amúgy is nagyrészt csak a színpadot látja.
Eljössz június 11-én búcsúztatni őket?
Igen, megvan a jegy a budapesti koncertre.
A sorozat következő héten megjelenő számában Pál Zoli (Sear Bliss, I Divine) emlékeit olvashatjátok.
Szerkesztette: Á
